Nyíregyháza–Nyugati kerülő 6. lelőhely
Nyíregyháza-Felsősima, Állatforgalmi Vállalattól ÉK-re
Közhiteles nyilvántartás 81639 szám

1.
Beköszöntő
avagy miről is lesz szó

Az értékelést két részre bontom. Első felében megosztom tapasztalataimat a feltárt lelőhelyekkel (kora és késő bronzkor, császárkor és Árpád-kor) és leletekkel kapcsolatban. Ez az írás nem feldolgozás, hangsúlyozottan csupán a feltárás és leltározás során nyert benyomásaimat osztom meg az olvasóval.

Meg kell itt jegyeznem, hogy adott esetben éppen ez volt az online adatbázis alapvető célkitűzése. Mindig akadnak olyan lelőhelyek, leletcsoportok, amely adatai és tárgyai bekerülnek a múzeumba, aztán érdeklődés vagy idő hiányában örökre – vagy legalábbis nagyon hosszú időre – közöletlenül maradnak, azaz gyakorlatilag a feltáró régészen kívül mindenki más számára ismeretlen. Ezt a tényt figyelembe véve gondoltam arra, hogy egy olyan formát kellene választanunk, amely segítségével az intézményben készülő digitális adatbázisnak az adott lelőhelyre vonatkozó részét nyilvánossá kellene tennünk egy rövid értékeléssel. Így tehát a Nyíregyháza–Nyugati kerülő 6. lelőhely egyfajta „kísérleti nyuszi”.

Az értékelés másik felében egy közérdekű problémáról lesz szó: az utóbbi idők jogszabályaiból fakadó, kifejezetten szakmai kérdéseket vetek fel. Az ásatás körülményeiről, szervezéséről lesz szó nem minden provokatív szándék nélkül.

Köszönöm az ásatáson részt vett Körösfői Zsolt és Tompa György régészeknek, Kiss László, Cseppentő Zoltán és Svéda Csaba rajzolóknak, Mester Andrea régésztechnikusnak, Bocz Péter, a múzeum nyugalmazott régésztechnikusának, Kapitány Tamás BA régészet szakos diplomával rendelkező kollégának, valamint Prímusz István kemecsei leletbejelentőnek a feltárás során nyújtott segítséget!

2.
A lelőhely

A lelőhely a Nagyszéki-tótól keletre, a Simai-főfolyás kanyarulatában egy ÉÉNy–DDK-i magaslaton helyezkedik el. A lehumuszolt terület 17.312 m2, melyből 10 méteres bufferzónával számolva 16.086 m2 volt a régészeti lelőhely kiterjedése. Megjegyzendő, hogy a területen keresztülfutó dűlőút nyomvonalát nem tudtuk feltárni. Összesen 383 régészeti objektumot, 2 újkori jelenséget találtunk és 50 esetben állapítottuk meg, hogy egy megfigyelt elszíneződés valójában nem régészeti jelenséget takar.

A bronzkorban (49 objektum) két település létezett az egykori patakmeder keleti partjának kanyarulatában. A kora bronzkori valószínűleg az általános tapasztalatoknak megfelelően az igen kis kiterjedésű „tanyák” közé tartozhatott. (A kora és késő bronzkori objektumok egyértelmű szétválasztására a relatíve nem túl nagy mennyiségű anyag alapján nem vállalkoztam.) A késő bronzkori település nyomait a feltárás déli felében figyeltük meg. Északi részére átnyúlt a tőle északra húzódó császárkori falu. Az Árpád-kori település a bronzkori fölé rétegződött.

A bronzkori objektumok északi csoportja félkörívben helyezkedik el, mintha körbevennének valamit. Ez a „valami” talán egy földfelszíni ház lehetett. (Ez joggal tételezhető fel a terület kopottsága alapján. Jellemző, hogy az objektumok meglehetősen sekélyek. A feltárás során mindvégig igyekeztünk fémdetektort alkalmazni. Ezt a munkát Bacskai Istvánnak köszönjük! Minimális mennyiségű fémleletet találtunk, aminek oka feltételezhetően az lehet, hogy a fémek zöme mindenkor az egykori járószintről kerül elő, esetünkben pedig ez a járószint már elpusztult.) A bronzkori objektumok déli csoportja kompaktabb.

A császárkori telep elsősorban a feltárt terület északi részén sűrűsödött. Egyik oldalát a feltárás eredményeképpen sikerült lehatárolnunk, mivel a megkutatott terület déli harmadában már nem került elő szórvány lelet sem. A lehumuszolt rész északi széle erősen lejt, valószínűleg egy kisebb vízmeder lehetett itt. A meder északi partján ugyancsak kerültek elő császárkori objektumok (Pintye Gábor ásatása, Nyíregyháza–Nyugati elkerülő 7. lelőhely, közhiteles nyilvántartás 59084). A kettő összetartozása nagyon valószínű.

A császárkori objektumok (120) meglehetősen szétszórtan helyezkedtek el (ez még akkor is elmondható, ha a feltárás északi felén a meghatározatlan korú objektumok – mintegy 50 eset – az ezen a részen hiányzó más korú leletek és jelenségek híján mind a császárkorra keltezhetők), illetve volt egy sűrűsödési góc nagyjából a feltárt településrész középpontja táján, a 85. ház környékén.

Az Árpád-kori falu 35 objektuma viszonylag nagyobb területen erősen szétszórtan helyezkedett el. (Közülük nagy valószínűséggel 5 volt ház, melyhez 11 cölöplyuk tartozott.)

Objektumok és leletek

A bronzkort 616 lelet képviseli.

A kora bronzkori hagyaték kiemelkedő darabja egy belső díszes tál töredéke a 264. objektumból (2015.137.1.). Ennél gazdagabb a késő bronzkori leletanyag, mely a Gáva kultúrához sorolható. Egyetlen objektum volt, amely nagy valószínűséggel házként határozható meg (413–414. számon a két része). Belőle rendkívül gazdag cserépanyag került ki, közte 2 csaknem ép, felhúzott fülű tállal (2015.214.1–2.), kis fedővel és több ritka darabbal.

Mint említettem, a fémleletek hiánya jellemző a feltárásra. A bronzkori leletek között egy tűt (412. objektum) és egy kis spirált (428. objektum) említhetünk.

A császárkori teleprészleten 4 épület maradványait bontottuk ki. Közülük kiemelkedik szokatlanul nagy méretével egy 32 m2-es házalap.

A császárkori leletek száma 739. Az 5 objektumból (17., 81., 96., 100. és 142.) előkerült 7 terra sigillata töredék viszonylag jó kronológiai fogodzót jelent. Gyártásuk a 160 és 230 közti időszakra határozható meg. Valamennyi a Drag. 37. típushoz tartozott. Közülük 5 a rheinzaberni műhely terméke, 2 közép-galliai. (A meghatározásokat Gabler Dénesnek köszönöm!)

A leletanyag általános jellegzetessége, hogy jóval több a szabad kézzel készített edény, mint a korongolt. A formák alapján nem egy szarmatákra általában jellemző leletanyaggal állunk szemben. A szabad kézzel készített kerámia esetében jellemző a plasztikus díszítés és a szarmatáknál megszokott formáknál „karcsúbb” kiképzés. A korongolt edénytöredékek közül megemlítendő egy szürke amfora pereme (199. objektum). Egészében véve, ez a leletanyag talán magán hordoz egyfajta dák jelleget. Sok tekintetben hasonlít a Szegvár-Orom-dűlőihez (Istvánovits Eszter-Lőrinczy Gábor-Pintye Gábor: A Szegvár-oromdűlői császárkori telep. [Die frühkaiserzeitliche Siedlung von Szegvár-Oromdűlő.] MFMÉ – StudArch 11. 2005. 51–114.) Ehhez azt is hozzá kell fűznöm, hogy amennyiben ezt az elképzelést egy behatóbb vizsgálat alátámasztja, akkor el kell gondolkodnunk a szegvári teleppublikációban körülhatárolt keltezésén, amennyiben elképzelhető, hogy az is a megadottnál később volt használatban.

A nyíregyházi császárkori település további érdekessége a nagy mennyiségű előkerült salak, mely önmagában jelez valamiféle „ipari” tevékenységet. Ezt a lehetőséget erősíti a 89. objektum egy lelete, nevezetesen egy öntőtégely töredéke (2015.67.7.).

Az Árpád-kori tárgyi hagyaték 672 db, zömében természetesen kerámia és azon belül is zömében a szokványos formák. Sok közöttük a díszített töredék. Találtunk egy bronzkarikát (224. objektum) és egy-két jellegtelen vastárgyat.

3.

A bevezetőben említett közérdekű probléma a pillanatnyilag érvényben lévő jogszabályok következménye. Itt a feltárás menetéről van szó. A lelőhelyet 2006-ban a Jósa András Múzeum munkatársai regisztrálták a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út tervezett nyomvonalán végzett terepbejárás során. 2014-ben ismét felmerült az út megépítésének szándéka. Ekkor a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a jogszabályoknak megfelelően szerződést kötött a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központjával az Előzetes Régészeti Dokumentáció elkészítésére. A munkát el is végezték: megtörtént a geofizikai felmérés és 4.616 m²-en a próbafeltárás. A 2014. július 4-ével keltezett ERD előírása szerint kezdtük el a teljes felületű feltárást 2015. március 9-én, amellyel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Jósa András Múzeumot bízta meg.

A próbafeltárás és a megelőző feltárás között 8 hónap telte el. Ezalatt a gyomon kívül a közeli dűlőutat kísérő akácos sarjadéka is embermagasságúvá nőtt a felhagyott szondaárkokban, ami – belátható módon – sem költséghatékonyabbá, sem gyorsabbá nem tette a feltárást.

Az ásatás megkezdésekor hivatalosan megkaptuk a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központjától az általuk szükségesnek tartott adatokat a feltárásról. Természetesen nem a dokumentációt, hiszen azt a feltárás befejezésétől számított 1 éven belül kell leadniuk, és annyi idő viszont nem telt el. A szondaárkokban kibontott objektumok beomlottak, a melléjük letűzött számok olvashatatlanná váltak. Ez pedig azt jelentette, hogy a teljes felületű feltárás során mindvégig fogalmunk sem lehetett arról, hogy milyen objektumnak bontjuk éppen – jó esetben – a másik felét, máskor kis maradványát. (Adott körülmények között persze nem maradt más hátra, mint újra kitakarítani a már kibontott objektumrészeket, kibontani a még feltáratlan „maradványokat” – több esetben házat, kemencét – és új számmal dokumentálni.)

Megkezdődhetett az ún. elsődleges leletfeldolgozás. Ebbe persze beleértendő a leltározás is. Időközben a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központját felszámolták. A próbafeltárás dokumentációs kötelezettsége a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ feladata lett, míg a leletanyag a Magyar Nemzeti Múzeumba került. A teljes felületű feltárás leleteit a Jósa András Múzeumban restauráltattuk és beleltároztuk. A Magyar Nemzeti Múzeumban lévő leletanyag sorsáról nincsen információnk, bár próbáltunk utánanézni.

Ezek után felmerül a kérdés: nem kellene ezen a jogszabályok szerint helyes, ám erősen megkérdőjelezhető szisztémán változtatni? Vagy ha úgy gondoljuk, hogy ez megfelelő, a következő további kérdések várnak válaszra:

1) Hogyan lehet hozzájutni a leletanyag másik feléhez, ha úgy gondolnánk, hogy szeretnénk komolyan feldolgozni a lelőhely anyagát?

2) Mi történjék, ha véletlenül „összetalálkozik” az egyelőre kétfelé kódorgó leletanyag? Újra kell-e restauráltatnunk? És mi legyen a leltározással, ha véletlenül egy ház közepéről a Nemzeti Múzeumba került cserép összeragasztható a most a Jósa Múzeumban beleltározott, ugyanazon ház másik felében talált edénnyel?

3) Kié a publikációs jog? Aki elkezdett egy ásatást egy területen, vagy aki a nagyobbik felét feltárta?

Istvánovits Eszter
ásatásvezető